A Guardian lehozta a hatvan éve létező War on Want (magyar fordításban kb.: "háború az ínség ellen") szervezet nyílt levelét/felhívását, melyet a szervezet jelenlegi igazgatója, John Hilary és mások írtak alá. Arra buzdítanak, hogy aki most rögtön abbahagyná az afganisztáni háborút, az küldje el az "igen" szót e-mailben egy általuk megadott címre. Nem fogom lefordítani az egész szöveget, csak kiragadok pár sokatmondó részletet a magam olvasatában.
A Guardian oldalán lehozzák a War on Want születését megelőzőtt, hatvan évvel ez előtti nyílt levelet is, mely szerintük ugyanúgy egy megnyerhetetlen háború alatt íródott, mint a mostani. Az a levél annak idején képeslapok küldésére szólított, hogy azonnali és feltételek nélküli tárgyalások kezdődjenek a Szovjetunióval. Az akkori megnyerhetetlen háború, amelyre utaltak (1951-ben) a koreai háború volt; a mostani pedig ugyebár az afganisztáni lenne. A megnyerhetetlen háborúkat pedig az aláírók szerint fel kell adni lehetőleg azonnal (és ezzel másoknak iziben megnyerhetővé tenni) - ezért mozgósítanak most az afganisztáni háború befejezéséért.
Utalnak ennek megalapozása érdekében egy friss közvélemény-kutatásra, miszerint a brit emberek 70%-a szeretné, hogy a brit csapatok "azonnal" vagy "hamarosan" távozzanak Afganisztánból. Egy mondattal később pedig felfedik, hogy ők az "azonnali" opció hívei. (Nyilván korrektebb lett volna az azonnali távozást pártolók arányát említeniük ennek fényében - az azonnali kivonulást csak olyanok képesek követelni, akik vagy rosszban sántikálnak, vagy lövésük nincs a lehetséges következményekről.)
Ennyit a levél tartalmáról magáról. Számomra külpolitika-elemzési szemszögből érdekesebb volt, hogy a levelet hány szakszervezeti vezető aláírta. Íme, a lista:
Len McCluskey, a Unite szakszervezet főtitkára;
Dave Prentis, a Unison szakszervezet főtitkára;
Sally Hunt, a University and College Union (UCU) főtitkára;
Jeremy Dear, a National Union of Journalists főtitkára;
Mark Serwotka, a Public and Commercial Services Union (PCS) főtitkára;
Billy Hayes, a Communication Workers Union főtitkára;
Bob Crow, a Rail Maritime and Transport Union (RMT) főtitkára.
Ezen kívül még az aláírók között voltak parlamenti képviselők is néhányan, vagy például az elsősorban a guantanamói foglyok jogaival és jogsérelmeivel foglalkozó szervezet, a Cageprisoners (ex-guantanamós) vezetője, Moazzam Begg. Róla érdemes tudni, hogy a tálib gerillaháborút nyíltan a külföldi megszállás elleni jogos harcnak nevezi, és "remek" kapcsolatai vannak iszlamista körökben.
A kérdéses szakszervezetek tagsága a mindentudó Wikipedia szerint így fest, néhány példa: UNISON: 1,3 millió; PCS: 320 ezer; UCU: 116 ezer; RMT: 80 ezer. Természetesen a teljes tagság(ok) nem áll(nak) ott a fenti kezdeményezés mögött, bár az érintett szakszervezetek struktúrái a kezdeményezés támogatására való mozgósításhoz nyilván hasznosulnak majd, ha egyszer a vezetés a War on Want-féle levél aláírására adta a fejét.
Nem precedens nélküli az ilyen politikai szerep, és bizonyos esetekben a tagság egy jelentős részének a szimpátiája is sejthető. A UCU, vagyis a többek között az egyetemi tanárokat és más, a felsőoktatásban résztvevő oktatókat tömörítő szervezet az elmúlt években például Izrael elleni határoztaival vált ismertté (az izraeli felsősoktatási intézményekkel való együttműködés bojkottját akarja a tagság egy része). Ezek után minden bizonnyal vevők az afganisztáni háborúért a nyugati vezetőket felelőssé tevő narratívára is. Bármire - Johan Galtung strukturálisimperializmus-elméletének megfelelően -, ami a "centrális perfiéria vs. perifériális periféria" konfliktus látszatszintű elfedésére alkalmas lehet.
A politikai szerep mibenlétét az egyes szervezetek esetében, mint látható, a szervezet döntéshozó szervei határozzák meg olykor (például az UCU esetében küldöttgyűlést tartanak). A UNISON tagjai a tagdíjuk befizetésekor viszont kapásból dönthetnek például arról, hogy hozzájárulnak-e a szervezetnek a brit Munkáspártot támogató alapjához; alternatív lehetőség, hogy a UNISON általános, politikai jellegű kampánytevékenység folytatására szolgáló alapjába fizethetnek be; illetve dönthetnek úgy is, hogy a rendes tagdíjon felül más hozzájárulást az UNISON működéséhez és céljaihoz nem tesznek. Ott tehát a vezetés a teljes tagságtól egy fokkal izoláltabban hoz döntéseket ezen a téren.
A Guardian oldalán lehozzák a War on Want születését megelőzőtt, hatvan évvel ez előtti nyílt levelet is, mely szerintük ugyanúgy egy megnyerhetetlen háború alatt íródott, mint a mostani. Az a levél annak idején képeslapok küldésére szólított, hogy azonnali és feltételek nélküli tárgyalások kezdődjenek a Szovjetunióval. Az akkori megnyerhetetlen háború, amelyre utaltak (1951-ben) a koreai háború volt; a mostani pedig ugyebár az afganisztáni lenne. A megnyerhetetlen háborúkat pedig az aláírók szerint fel kell adni lehetőleg azonnal (és ezzel másoknak iziben megnyerhetővé tenni) - ezért mozgósítanak most az afganisztáni háború befejezéséért.
Utalnak ennek megalapozása érdekében egy friss közvélemény-kutatásra, miszerint a brit emberek 70%-a szeretné, hogy a brit csapatok "azonnal" vagy "hamarosan" távozzanak Afganisztánból. Egy mondattal később pedig felfedik, hogy ők az "azonnali" opció hívei. (Nyilván korrektebb lett volna az azonnali távozást pártolók arányát említeniük ennek fényében - az azonnali kivonulást csak olyanok képesek követelni, akik vagy rosszban sántikálnak, vagy lövésük nincs a lehetséges következményekről.)
Ennyit a levél tartalmáról magáról. Számomra külpolitika-elemzési szemszögből érdekesebb volt, hogy a levelet hány szakszervezeti vezető aláírta. Íme, a lista:
Len McCluskey, a Unite szakszervezet főtitkára;
Dave Prentis, a Unison szakszervezet főtitkára;
Sally Hunt, a University and College Union (UCU) főtitkára;
Jeremy Dear, a National Union of Journalists főtitkára;
Mark Serwotka, a Public and Commercial Services Union (PCS) főtitkára;
Billy Hayes, a Communication Workers Union főtitkára;
Bob Crow, a Rail Maritime and Transport Union (RMT) főtitkára.
Ezen kívül még az aláírók között voltak parlamenti képviselők is néhányan, vagy például az elsősorban a guantanamói foglyok jogaival és jogsérelmeivel foglalkozó szervezet, a Cageprisoners (ex-guantanamós) vezetője, Moazzam Begg. Róla érdemes tudni, hogy a tálib gerillaháborút nyíltan a külföldi megszállás elleni jogos harcnak nevezi, és "remek" kapcsolatai vannak iszlamista körökben.
A kérdéses szakszervezetek tagsága a mindentudó Wikipedia szerint így fest, néhány példa: UNISON: 1,3 millió; PCS: 320 ezer; UCU: 116 ezer; RMT: 80 ezer. Természetesen a teljes tagság(ok) nem áll(nak) ott a fenti kezdeményezés mögött, bár az érintett szakszervezetek struktúrái a kezdeményezés támogatására való mozgósításhoz nyilván hasznosulnak majd, ha egyszer a vezetés a War on Want-féle levél aláírására adta a fejét.
Nem precedens nélküli az ilyen politikai szerep, és bizonyos esetekben a tagság egy jelentős részének a szimpátiája is sejthető. A UCU, vagyis a többek között az egyetemi tanárokat és más, a felsőoktatásban résztvevő oktatókat tömörítő szervezet az elmúlt években például Izrael elleni határoztaival vált ismertté (az izraeli felsősoktatási intézményekkel való együttműködés bojkottját akarja a tagság egy része). Ezek után minden bizonnyal vevők az afganisztáni háborúért a nyugati vezetőket felelőssé tevő narratívára is. Bármire - Johan Galtung strukturálisimperializmus-elméletének megfelelően -, ami a "centrális perfiéria vs. perifériális periféria" konfliktus látszatszintű elfedésére alkalmas lehet.
A politikai szerep mibenlétét az egyes szervezetek esetében, mint látható, a szervezet döntéshozó szervei határozzák meg olykor (például az UCU esetében küldöttgyűlést tartanak). A UNISON tagjai a tagdíjuk befizetésekor viszont kapásból dönthetnek például arról, hogy hozzájárulnak-e a szervezetnek a brit Munkáspártot támogató alapjához; alternatív lehetőség, hogy a UNISON általános, politikai jellegű kampánytevékenység folytatására szolgáló alapjába fizethetnek be; illetve dönthetnek úgy is, hogy a rendes tagdíjon felül más hozzájárulást az UNISON működéséhez és céljaihoz nem tesznek. Ott tehát a vezetés a teljes tagságtól egy fokkal izoláltabban hoz döntéseket ezen a téren.
0 comments:
Megjegyzés küldése