Az iszlamista mozgalomnak a Ben Ali utáni új Tunéziában igen komoly kihívásokkal kell szembenéznie, hogy részt vehessen a demokratikus politikai rendszer kiépítésében. Az autoriter elnök távozott, de az őt szolgáló diktatórikus politikai struktúra, valamint a rezsimnek az évtizedeken át sikeresen fenntartott - és a nyugat által is támogatott -, az iszlamista veszedelemről szóló retorikája nehezen lesz képes szertefoszlani. Az en-Nahda (Reneszánsz) Mozgalom, mely pártként soha nem válhatott politikai tényezővé Tunéziában, Ben Ali távozása után új identitásának kialakításán fáradozik, ám korántsem zökkenőmentesen. A mozgalom február 1-én fordult az átmeneti kormányhoz, hogy 53 bejegyzett taggal (közülük 8 nő) hivatalos elismertséget kérjen, ám ezidáig nem kapott választ.Az 1989 óta száműzetésben vagy földalatti mozgalomként működő iszlamistáknak népszerűségük erősítésére adhat lehetőséget, ha kihasználják hagyományosan jó kapcsolataikat a Ben Ali-rezsim által el nem ismert ellenzéki pártokkal. Még 2005-ben hozták létre közösen az Október 18-a mozgalmat, melynek tagjai között szerepelt Nedzsib Sebbi a Progesszív Demokrata Pártból, a Tunéziai Kommunista Munkáspárt, a Kongresszus a Köztársaságért Párt tagjai és más emberjogi szervezetek. A mozgalom célja a polgári és politikai szabadságok kivívása volt: szólás- és gyülekezési szabadság, a pártok hivatalos elismerése. Számos közös nyilatkozatot tettek közzé a politikai pluralizmusról, a nők jogairól és a lelkiismeret szabadságának témájában. Ezek a közös nyilatkozatok sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a tunéziai iszlamisták imázsa eltávolodjon a Ben Ali által terjesztett, az en Nahdát keményvonalas szélsőséges mozgalomként bemutató rémképtől.
Az iszlamisták mérsékelt programja
A mozgalom ikonikus vezetőjének, Rasid Gannusinak politikai programjában nem szerepel az iszlám állam megalapítása, sem a saría törvényének bevezetése Tunéziában. A vallás kikényszerítésének lehetetlenségét szem előtt tartva a tunéziai iszlamisták a pluralizmus és diverzitás tiszteletben tartásával végeznék politikai tevékenységüket. Az iszlamista vezető ugyan a hetvenes években még támogatta az iráni iszlám forradalmat, ám az 1979-es iráni események kimenetele súlyos kétségeket támasztott benne, s 1981-re elhatárolódott az iráni rezsimtől, mely pedig anyagi támogatást is nyújtott a tunéziai iszlamistáknak. Gannusi álláspontja szerint az iráni iszlám állam csupán az egyik, és nem az abszolút módja az iszlám állam életre hívásának. Tunézia esetében szerinte más stratégiával kell fellépni e cél érdekében: fokozatosan és erőszakmentesen kell az iszlám társadalmat felépíteni, a meglevő intézményekben való részvételen keresztül, melyeket lassanként kell megreformálni. Az iszlamista mozgalom pártként sem kívánja a politikai szférát monopolizálni, mert azzal csak egy új diktatúrával cserélné fel a meglevőt. Az en-Nahda mozgalom mérsékelt irányvonala már kialakulása után is tisztán látszott, és a szalafizmustól radikális elfordulást jelentett az 1985-ben kiadott nyilatkozatuk, melyben kijelentették, hogy a saríát nem lehet minden pontjában a modern társadalomra alkalmazni, hanem igazítani kell a jelen kor követelményeihez.
Az en-Nahda referenciája az iszlám, de a párt programja a demokratikus értékrenden alapul. A tunéziai iszlamisták a török AKP-nak (Igazság és Fejlődés Pártja) a muszlim világ számára modell értékű programját tartják követendő példának. Gannusi eszméinek hasonlóságát bizonyítja, hogy műveinek nagy részét lefordították törökre. Ugyanakkor az iszlamista vezető tisztában van azzal, hogy Tunézia más fejlődési ívet jár be, mint Atatürk Törökországa, ugyanis Tunéziában nincsenek hagyományai a demokratikus intézményeknek. Az en-Nahda párt az AKP politikájához hasonlóan elfogadhatónak tartja az együttműködést a többi párttal és a Nyugattal egy szekuláris és demokratikus politikai rendszer keretein belül.
A július 15-re kiírt választásokon az iszlamisták nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, mint 1989-ben, amikor gyakorlatilag "túlnyerték magukat". Nem számítottak ugyanis akkora támogatottságra, melyre szert tettek függetlenként induló képviselőik: az akkor életben lévő választási törvényt figyelembe véve, mely a kormánypárt felé terelte a szavazatokat, igen magas, 13%-os szavazati arányt (Tuniszban 30%-ot) értek el, s e megdöbbentő teljesítmény komoly aggodalmat keltett Ben Ali pártjában (az RCD-ben). Éppen ezért jelenleg nem kiemelt céljuk nagyszámú parlamenti hely megszerzése, nehogy csak azért kerüljön hatalomra a betiltott RCD utódpártja, mert a lakosság az iszlamistáktól tartva rájuk szavaz. Ezért csak néhány kerületben állítanak jelöltet. A január 30-án több, mint 20 év londoni száműzetés után hazatérő Gannusi - kihasználva a médianyilvánosságot és az internet adta lehetőségeket - igyekszik meggyőzni az iszlám gyakorlásától már eltávolodott fiatalokat is, hogy az iszlamisták nem akarják sárba tiporni a tunéziai nők 1956 óta deklarált jogait, és nem terveznek egy teokratikus iszlám államot létrehozni Tunéziában. Az iszlamista párt is támogatja azt a népszerű javaslatot, hogy az elnöki rendszert parlamentivel cseréljék fel, mivel a társadalmat nem szabdalják etnikai vagy vallási törésvonalak, és ezért egy parlamenti rendszer konfliktusmentesen elláthatja az emberek képviseletét.
Ha végül sor kerül az iszlamisták kooptálására a kormányzásba (mely nagy sérelmükre nem történt meg az ideiglenes kormány életre hívásakor), Tunézia történelmének új fejezetét láthatjuk majd kibontakozni, melyben végre a gyakorlatban dőlhet el, hogy az en-Nahda képes-e megvalósítani mérsékelt és modernista programját, vagy pedig valós fenyegetést jelent a politikai iszlám jelenléte a demokratikus berendezkedésű új Tunéziára. A társadalom - és különösen a fiatal generáció - jelenleg aggodalommal tekint az iszlamista mozgalomra. A Ben Ali által uralt diskurzus, mely az en-Nahdát terrorista mozgalomként jelenítette meg, az elnök távozása után is hangsúlyos maradt a közvéleményben: kezdetben szélsőséges, iszlamista csoportot tartottak felelősnek például az országban február közepén meggyilkolt katolikus pap haláláért. A 34 éves lengyel szalézi szerzetest, Marek Rybinskit Tunisz egyik kerületében, Manoubában, a felekezeti iskolában gyilkolták meg brutálisan. Február 19-én több százan vonultak az utcára ennek hatására Tuniszban Mohamed Gannusi átmeneti miniszterelnök lemondását és szekuláris államot követelve. Február 21-re kiderült azonban, hogy a gyilkosság elkövetésére éppen úgy a gazdasági kilátástalanság vezette az elkövetőt, mint a tunéziai forradalmat lángra lobbantó öngyilkosság elkövetésére a magát felgyújtó árust Sidi Bouzidban, s a vallási tényezőt teljes mértékben ki lehet zárni. Az történt ugyanis, hogy a felekezeti iskola gondnoka kapott a könyvelést vezető lengyel paptól 2000 dínárt, hogy felszereléseket vásároljon, ám a pénzt másra költötte, s hogy ez ne derüljön ki, ezért vitte végbe a gyalázatos gyilkosságot.
A tunéziai iszlamisták előtt még hosszú út áll az elismertség és a népszerűség kivívásához, első lépésként a mozgalmat kell egységesíteni a radikális elemek kigyomlálásával, majd egy olyan programot kell kidolgozni, mely a szekuláris Tunéziában életképes gazdasági és társadalmi megoldást kínál az iszlám nevében.
0 comments:
Megjegyzés küldése